Vámpírnaplók (2014) : 6. évad online film adatlap


  • Vámpírnaplók

Stefan Salvatore (Paul Wesley) egy vámpír, azonban ezen különleges tulajdonságát senki még csak nem is sejti róla környezetében. Noha több évtizede a Földön él, a jobb álcázás, valamint az emberek közelsége miatt ismét beiratkozott a Mystic Falls Gimnáziumba, ahol azonnal beleszeretett a gyönyörű Elenába (Ninda Dobrev), így a tanulás helyett ezúttal is inkább másra koncentrál. Van is mire, hiszen Elena szülei tragikus és váratlan halála óta képtelen magára találni, de Stefan érkezése végre kibillenti a katatón állapotból, és újra megpróbálja élni az életét.
 
Csakhamar kiderül azonban, hogy egy vámpírbarát mellett erre nem igazán lesz lehetősége, pláne miután feltűnik a színen Damon (Ian Somerhalder), Stefan hasonlóan helyes bátyja, aki nem csak minden áron meg akarja hódítani Elenát, hanem ösztönszerű vámpírként fenyegetést is jelent rá, a város lakóira, hovatovább testvére inkognitójára is. A hatodik évadra a páros, de sokkal inkább a trió számtalan megpróbáltatáson esik át, ősi vámpíroktól kezdve, tragikus haláleseteken át olyan váratlan eseményekig, amelyek végül elválasztják egymástól Stefant és Elenát, aki eközben szinte mindenét elveszíti, ami régi életéhez kötötte őt. Többek között emberségét is!
 


Felhasználói értékelés:

9,0 pont / 88 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Marcos Siega
  • Színészek:

    Paul Wesley (Stefan Salvatore)
    Nina Dobrev (Elena Gilbert)
    Ian Somerhalder (Damon Salvatore)
    Steven R. McQueen (Jeremy)
    Katerina Graham (Bonnie Bennett)
    Stáblista - See full cast and crew

 

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

szabi1979 képe
Hozzászólások: 1950
Hely: Erdőkertes, Magyarország

0 0 szabi1979 ezt a véleményt írta 2017-06-11 01:02-kor:

Magyar premier – RTL Spike: 06.14 Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) 6.évad



0 0

Csabi3722 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Csorvás Magyarország

0 0 Csabi3722 ezt a véleményt írta 2017-03-15 23:42-kor:

Lehetne már magyar szinkronnal, 2 évük volt leszinkronizálni de még mindíg nincs mostmár ideje lenne.



0 0

Mayácska1987 képe
Hozzászólások: 3
Hely: budapest

0 0 Mayácska1987 ezt a véleményt írta 2017-01-09 17:14-kor:

Sziasztok! Még mindig várom a magyar szinkront



0 0

Mayácska1987 képe
Hozzászólások: 3
Hely: budapest

0 0 Mayácska1987 ezt a véleményt írta 2016-09-30 17:20-kor:

Ezt megtudom valahogyan nézni magyar szinkronnal? csak angolul dobja ki nekem a linket :(



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-09-30 18:43-kor:

Még nem készült szinkron a 6. évadhoz, vagy ha igen, nem adta le a TV.
Amint lesz azonnal megérkezik ide is!

1 0

kolibri05 képe
Hozzászólások: 11
Hely:

0 0 kolibri05 ezt a véleményt írta 2015-10-08 18:57-kor:

Üdv! Köszönet az eddigi feltöltésekért! Én csak  idén nyáron fedeztem fel ezt a sorozatot, és nagyon tetszett. Ha jól tudom, ma van a 7. évad premierje a CW-n. Azt szeretném kérdezni, hogy ezt is fel tudjátok  majd tenni? Nagyon jó lenne!!!! És ha ige, mikor lehet rá számítani? Előre is köszönöm!



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2015-10-08 20:11-kor:

Szia!
Hamar. :) A The Vampire Diaries 7. évad és a The Originals 3. évad adatlapját is be fogom küldeni, először 1 db angol linkkel + angol felirattal, h minél hamarabb itt legyen
(majd még aznap érkezik a  hobby felirat) és amint kész a hivatalos fordítás, cserélem a feliratot. Már gondosan felkészültem rájuk. :)

0 0

Mónika képe
Hozzászólások: 7
Hely: United Kingdom

1 0 Mónika ezt a véleményt írta 2015-05-30 22:09-kor:

En azt olvastam, hogy Elena (Nina ) azért lett így rendezve a vége mert ha ujra vissza akar jönni a sorozatba vagyis meggondolja magát akkor vissza tudjak hozni... Ian miatt lepett ki Nikki Reed legnagyobb oromere... Mert féltékeny volt o is h Nina es Ian együtt szerepeltek benne... Reméljük Nina meggondolja magát es vissza tér. 
Nina interjút is adott h miert lepett ki...Ian-nal így is jo baratsagban vannak. 



1 0

delena 20205.869403164037 képe
Hozzászólások: 181
Hely: MAGYAR

0 0 delena 20205.869403164037 ezt a véleményt írta 2015-05-18 00:26-kor:

én nagyon szeretem a v naplokat,de ez a évadzáró,és elenaát ahogy kiirták,szörnyen béna volt,azt kell mondjam az originals százszor jobb,de azért remélem folytatják a naplokat,bár elena nélkül fura lessz:D



0 0

huehar képe
Hozzászólások: 63
Hely: magyar

0 1 huehar ezt a véleményt írta 2015-05-17 12:50-kor:

Csak nekem tűnik úgy, hogy Elena kissé megvastagodott? :-)



0 1

SierraMadyson képe
Hozzászólások: 12
Hely: Agárd, Magyarország

0 1 SierraMadyson ezt a véleményt írta 2015-05-16 14:37-kor:

Ez lesz a vége? Kár a sorozatért...nagyon ütős volt, de nagyon összecsapták a végén :( szép meg szomorú...de idáig mindig megoldották..stb. most meg hirtelen mindenki meghal vagy kómába esik...Nina Dobrev igazán kibírhatott volna még egy 4-5 epizódot...hogy rendesen le tudják zárni..mindjuk...Happy end-del...Emberré változik Damon is és boldogan élnek mig meg nem szottyadnak, Stefan és az irányításmániás összejönnek..stb.  Ha már az életben nincs sok happy end...akkor a sorozatokban legyen..hát könyörgöm.. Nagyon szerettem ezt a sorozatot...de jól elrontották a végét :/ 

10/7 a szavazatom...  



0 1

delena 20205.869403164037 képe
Hozzászólások: 181
Hely: MAGYAR

0 0 delena 20205.869403164037 ezt a véleményt írta 2015-05-18 00:31-kor:

teljesen eggyet értek,de szerintem mivel lessz kövi évad,igy fura lenne a heppixdd mivel elena már nem lessz benne,Damon viszont igen valöszinű a 2 testvérre fektetik majd a hangsujt,de elena nélkűl szerintem nem sok értelme folytatni,majd kiderűl:)

0 0

Nasi89 képe
Hozzászólások: 7
Hely: London Anglia

0 1 Nasi89 ezt a véleményt írta 2015-05-13 00:30-kor:

A 21. résztől idegbajt kaptam! Ha Ninát így írják ki a sorozatból hát az elég gagyi lesz :S egyébként meg Elena volt a főszereplő a sorozat elején, hogy is lesz nélküle a folytatás??? A másik meg az, hogy a vámpírok nem öregednek, de a színészek igen! Meddig vihető még ez a sorozat!?



0 1

beretyo képe
Hozzászólások: 213
Hely: Bosznia és Hercegovina, Szarajevó

1 0 beretyo ezt a véleményt írta 2015-05-13 18:25-kor:

Dobrev kisasszony tényleg az egyik fontos tagja a gárdának, de ez a sorozat már egy jó ideje nem csak egy ember körül forog. Szerény véleményem szerint, a show túléli Nina távozását. Esetleg bedobnak majd egy új (női) karaktert, ami ebben a sorozatban már egy jól megszokott dolog. Az, hogy meddig húzzák még a sorozatot, tippre: nyolcadik, esetleg tizedik évadig. Az még max négy évet jelent, ami idő alatt a vámpír színészek nem öregednek olyan sokat, ami annyira feltűnő lenne. Különben is, a hardcore rajongóknak szinte édes mindegy.

Ami Nina távozását illeti, én csak azt hallottam, hogy szeretné magát kipróbálni más szerepekben is, nem pedig leragadni Elena szerepében.

1 0

SierraMadyson képe
Hozzászólások: 12
Hely: Agárd, Magyarország

0 0 SierraMadyson ezt a véleményt írta 2015-05-01 19:22-kor:

A 20. epizód nem feliratos :(



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2015-05-02 01:53-kor:

A hangerő gomb mellett van a 'CC' gomb, azt nyomd meg és láthatóvá válnak a betűk. Sok ilyen tárhely van, főleg ha frissítik a lejátszót, -mint most a streamin- akkor ha elsőre kattintasz rá nem mutatja a CC-t, de utána már "emlékezni fog rád". :)

1 0

delena 20205.869403164037 képe
Hozzászólások: 181
Hely: MAGYAR

0 0 delena 20205.869403164037 ezt a véleményt írta 2015-04-07 21:19-kor:

Azt olvastam pár cikkben,ha igaz eggyátalán,hogy Nina kilép a sorozatból,mert féltékeny ian párjára ,ugye Nina és ian eggyütt voltak 2 évig.Kiváncsi leszek



0 0

Breky papa képe
Hozzászólások: 20
Hely: dunaharaszti

0 0 Breky papa ezt a véleményt írta 2015-04-07 19:46-kor:

de tényleg valaki valamit a 18. részröl???



0 0

Évi1981 képe
Hozzászólások: 6
Hely:

0 0 Évi1981 ezt a véleményt írta 2015-04-17 22:21-kor:

tegnap már leadták úgyhogy reméljük holnapra már ide is felkerül amit elöre is köszönünk a feltöltöknek:))

0 0

SierraMadyson képe
Hozzászólások: 12
Hely: Agárd, Magyarország

0 0 SierraMadyson ezt a véleményt írta 2015-03-28 09:23-kor:

Sziasztok :) Mikor lesz 18. rész? :)



0 0

donpet képe
Hozzászólások: 26
Hely: doncaster

0 0 donpet ezt a véleményt írta 2015-03-13 22:42-kor:

Valaki velrakna a 16.-reszt vito-ra vagy movreel-re  ezen a keton a legjobb itt Angliaban.



0 0

kadesz92 képe
Hozzászólások: 2
Hely: Szerbia

0 0 kadesz92 ezt a véleményt írta 2015-03-01 00:00-kor:

mikor lesz 16. rész? tudja valaki?! már nagyon várom :)



0 0

vivcsy2010 képe
Hozzászólások: 6
Hely: Magyar

1 0 vivcsy2010 ezt a véleményt írta 2015-03-01 00:00-kor:

Mikor lesz már a 16. rész hát nem igaz
???:O



1 0

kadesz92 képe
Hozzászólások: 2
Hely: Szerbia

2 0 kadesz92 ezt a véleményt írta 2015-03-02 00:00-kor:

Akár törölhetném is az előző kérdést mert időközben rájöttem.. sajnálatunkra a következő rész: S6 ep. 16 majd csak március 12-én kerül adásba :/

2 0

 képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

1 0 ezt a véleményt írta 2015-03-10 06:01-kor:

Kedves vivcsy2010!

Én személyszerint nagyon köszönöm, hogy kiírtad mikor lesz a köv. (6/16. - ik) rész!!! Ha nem veszed nagy pofátlanságnak akkor megtennéd, hogy a The Originals köv. részét kiírod, hogy mikor lesz?!?!??? Előre is nagyon szépen köszönöm!!! Helló: Gábor 

1 0

vivcsy2010 képe
Hozzászólások: 6
Hely: Magyar

0 0 vivcsy2010 ezt a véleményt írta 2015-03-10 15:55-kor:

Nagyon szépen köszönöm a választ! :) Kedves Gábor, elvileg március 9-én plusz még egy-két nap a fordítás.:)   

0 0

SierraMadyson képe
Hozzászólások: 12
Hely: Agárd, Magyarország

0 0 SierraMadyson ezt a véleményt írta 2015-02-01 00:00-kor:

Sziasztok :)

Köszönöm a fordító munkáját :) De kérlek feltudnátok tenni kevésbé hiányos felirattaL? :)   köszönöm :)



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2015-02-01 00:00-kor:

Sziasztok!

A `CC` JELÖLÉSŰ LINKEKNÉL A `CC` MINDIG AZT JELZI, HOGY AZ CSAK IDEIGLENES, GYORS HOBBIFORDÍTÁS ÉS MINDEN ESETBEN LECSERÉLJÜK EZEKET, AMINT MEGÉRKEZIK A HIVATALOS FELIRAT!
Ez már jó régóta így megy és én a magam részéről minden esetben azonnal cserélem is (videomega, vidzi, mooshare, FlashX) a többiekről nem tudok biztosat nyilatkozni, de ez a megállapodás a feltöltőszalagos feltöltőkkel. Ha azt olvassátok az ep. szám mellett, h "Hivatalos ford.", akkor ott sosem lesz hiba/hiány! A Ti kedvetekért tesszük fel a hobbifordításokat, h hamarabb láthassátok -nem csak ennél a sorozatnál, hanem sok másiknál is, pl: Grimm, Arrow, Flash, Originals, OUAT, stb.- de ha nem akarjátok, akkor írjátok meg, h nincs rá igény. Én lennék a legboldogabb, ha csak a profi feliratra lenne igény! :))



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 1 az a baj ezt a véleményt írta 2015-02-01 00:00-kor:

Hivatalos fordítás a videomega linktől lefelé cserélve - csatolva, Jönnek az égetett feliratosos is nemsokára!

1 1

csirke85 képe
Hozzászólások: 25
Hely: magyar

0 0 csirke85 ezt a véleményt írta 2015-01-31 00:00-kor:

A 12. résznél a magyar fordítás sajnos elég hiányos. :(



0 0

szandrax képe
Hozzászólások: 17
Hely: magyarország

0 2 szandrax ezt a véleményt írta 2015-02-01 00:00-kor:

Nem tudom minek rakták fel akkor! Ha már fel tesznek valamit azt tegyék fel normálissan!! Yell

0 2

beababy képe
Hozzászólások: 9
Hely:

0 0 beababy ezt a véleményt írta 2015-01-29 00:00-kor:

sziasztok 11 részhez valami letöltö linket feltudnátok tenni?



0 0

sjuszti képe
Hozzászólások: 7
Hely: Magyarország

1 0 sjuszti ezt a véleményt írta 2015-01-23 00:00-kor:

Nem értem! Ha valaki nem szereti az ilyen filmeket, vagy ezt unta meg mi a fenéért nem lép tovább?? Ehelyett itt osztja az észt! Senkinek sem kötelező!!!



1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2015-01-19 00:00-kor:

2015 jan. 22-én lesz a következő rész, ahogy ezt anolin már dec. 27-én beírta ugyanerre a kérdésre...



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2015-01-11 00:00-kor:

A The Vampire Diaries 7. évada berendelve!



0 0

marthyka25 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Magyarország

0 0 marthyka25 ezt a véleményt írta 2015-01-11 00:00-kor:

Sziasztok! Mikor lesz következő rész??? :(



0 0

Abi 555 képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

1 0 Abi 555 ezt a véleményt írta 2015-01-19 00:00-kor:

Sziasztok! A büdös életbe se folytatják!!! Ezek az amcsik olyan hülyék mint a faék!!! Mi a toszra várnak akár erről, akár a The Originals - ról legyen szó!!!!! Mint tudjuk: "Nem gondolkodom tehát amerikai vagyok!!!"! Mi a síííp, fütty, fütty - re várnak azt szerintem ők maguk sem tudják 

1 0

Cula_*** képe
Hozzászólások: 2
Hely: Magyarország

0 0 Cula_*** ezt a véleményt írta 2014-12-27 00:00-kor:

Mikor lesz fenn a 11. rész??



0 0

anolin képe
Hozzászólások: 1311
Hely: Ausztria

3 0 anolin ezt a véleményt írta 2014-12-27 00:00-kor:

~ 2015 jan. 22.

3 0

nemethdanca képe
Hozzászólások: 4
Hely: Balatonkenese

0 0 nemethdanca ezt a véleményt írta 2014-12-12 00:00-kor:

Miért nincs feltöltve a 10. rész? Ilyenkor,péntek este már fent szokott lenni..



0 0

beababy képe
Hozzászólások: 9
Hely:

0 0 beababy ezt a véleményt írta 2014-12-10 00:00-kor:

Hi. Letöltö linket tudnátok fel tenni?



0 0

nyári krisztina képe
Hozzászólások: 1
Hely: magyarország

0 0 nyári krisztina ezt a véleményt írta 2014-12-02 00:00-kor:

öhm mikor lesz fent a 9. rész???!! :D pls.



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2014-12-02 00:00-kor:

Ahogy azt kettővel alattad leírta donizetti - "a hivatalos premiere a 9. résznek december 4..." Mi másnap hajnalban tudjuk letölteni a netről + a fordítás.

1 0

SierraMadyson képe
Hozzászólások: 12
Hely: Agárd, Magyarország

1 0 SierraMadyson ezt a véleményt írta 2014-11-30 00:00-kor:

Sziasztok :)

mikor lesz feltéve a 9. epizód? :)



1 0

donizetti képe
Hozzászólások: 1
Hely:

1 0 donizetti ezt a véleményt írta 2014-12-02 00:00-kor:

szia!

a hivatalos premiere a 9. résznek december 4...

1 0

delena 20205.869403164037 képe
Hozzászólások: 181
Hely: MAGYAR

0 1 delena 20205.869403164037 ezt a véleményt írta 2014-11-19 00:00-kor:

a 9 rész egy régebbi,rész,a feltöltö biztos elnézte,csak pilláztamLaughing



0 1

Cula_*** képe
Hozzászólások: 2
Hely: Magyarország

0 0 Cula_*** ezt a véleményt írta 2014-11-14 00:00-kor:

Egyszerűen imádom! :)♥♥



0 0

beababy képe
Hozzászólások: 9
Hely:

1 1 beababy ezt a véleményt írta 2014-11-10 00:00-kor:

SZIA 6 évad 6 részét feltudnád tenni movreel linkel?



1 1

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2014-11-10 00:00-kor:

Ehhez a sorozathoz a movreel linkek feltöltését az anolin szokta csinálni, de most akkor gyorsan feltöltöm neked a movreel-re azt a verziót, ami nálam van, (ez az indás videó) ha viszont kifejezetten a HD linkre vágysz, akkor majd a hét közepén, mikor visszajön a kiruccanásából, kérd meg anolint, h pótolja neked a 6. részt, bár gyanítom, h magától is elkészíti! :)

1 0

anolin képe
Hozzászólások: 1311
Hely: Ausztria

1 0 anolin ezt a véleményt írta 2014-11-10 00:00-kor:

.....csütörtöktől minden HD link pótolva lesz!

1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 1 az a baj ezt a véleményt írta 2014-11-01 00:00-kor:

A hobbifordítók már csak ilyenek, :( ha azt látod, h ep5CC és nem azt, h ep5.Hivatalos fordítás, olyankor várj addig, amíg először meglátod az utóbbit!
A hivatalos fordítás mindig teljesen jó és élvezhető! A CC-vel jelölt linkeknél a feliratot, le fogják cserélni a feltöltők, akik csak azért küldik be ezeket a rossz feliratokat is, h a NAGY rajongók hamarabb láthassák az aktuális részt.
Én mindig megvárom a hivatalos fordítást mindenhol! Ajánlom, h ti is tegyetek így!



1 1

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 1 az a baj ezt a véleményt írta 2014-11-01 00:00-kor:

Megérkezett az ep5.Hivatalos felirata!

 
CTRL + Q to Enable/Disable GoPhoto.it



0 1

Nóci17 képe
Hozzászólások: 3
Hely: Ukrajna

1 0 Nóci17 ezt a véleményt írta 2014-11-01 00:00-kor:

jaj nekem nem jó a forditás mikor nézem az 5 részt akkor nem minden hol van forditás csak egy egy szónál :((



1 0

csajsziii képe
Hozzászólások: 6
Hely: Magyarország

0 0 csajsziii ezt a véleményt írta 2014-11-01 00:00-kor:

Nekem se :(

0 0

szandrax képe
Hozzászólások: 17
Hely: magyarország

0 0 szandrax ezt a véleményt írta 2014-11-01 00:00-kor:

Ha már valaki le forditja akkor forditsa le teljesen és ne csak hébe hóba legyen benne forditás!!! Mert így élvezhetettlen a sorozat!!!! -_-



0 0

delena 20205.869403164037 képe
Hozzászólások: 181
Hely: MAGYAR

1 1 delena 20205.869403164037 ezt a véleményt írta 2014-10-23 00:00-kor:

sziasztok hát,szeretem de az origináls eseménydusabb:))



1 1

delena 20205.869403164037 képe
Hozzászólások: 181
Hely: MAGYAR

0 0 delena 20205.869403164037 ezt a véleményt írta 2014-10-23 00:00-kor:

de jobban indúl mint ,az elözö évad,jó lessz ez:)

0 0

hatdiszno képe
Hozzászólások: 317
Hely: United Kingdom

1 2 hatdiszno ezt a véleményt írta 2014-10-11 00:00-kor:

Eddig ez az évad sem valami nagy szám,úgy mint a 4.évad sem volt az.Ez picivel jobbnak ígérkezik egyenlőre, de,majd kiderül!!!!



1 2

hatdiszno képe
Hozzászólások: 317
Hely: United Kingdom

0 2 hatdiszno ezt a véleményt írta 2014-10-11 00:00-kor:

Bocsánat az 5.évad!

0 2

James21 képe
Hozzászólások: 10
Hely: Budapest

4 2 James21 ezt a véleményt írta 2014-10-07 00:00-kor:

Remélem mihamarabb lesz magyarul hogy megnézhessem Embarassed



4 2

hatdiszno képe
Hozzászólások: 317
Hely: United Kingdom

4 5 hatdiszno ezt a véleményt írta 2014-10-11 00:00-kor:

ne like-d már a saját kommentedet,barom!!!

4 5

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

4 1 az a baj ezt a véleményt írta 2014-10-05 00:00-kor:

Új Indavideós link Hivatalos fordítással beküldve és ezentúl mindig számíthattok rá! :) Mostanáig ketten is fordították a sorozatot, de mivel Rhenie idén leadta, a hivatalos fordítónk Bobby maradt, aki eddig is elég jól és gyorsan tette a dolgát! Kérlek titeket, h a hobbifordításokat csak csatolva küldjétek be `CC` jelzéssel az epizód szám mellett és amint elkészül az igazi, cseréljétek le arra! Köszönöm szépen a rajongók nevében!



4 1

James21 képe
Hozzászólások: 10
Hely: Budapest

2 4 James21 ezt a véleményt írta 2014-10-05 00:00-kor:

Olvasom a hozzászólásokat eszméletlen milyen életbevágó problémátok vanLaughing ezel a sorozattal kapcsolatban ne zavarjon hogy még csak a 4 évad megy úgye bár mellesleg az se értem ez mi a fenének kellett 6 évad! szeretem a sorozatot de azért én nem örülök ennyire érte meg ez csak egy sorozatLaughing én inkább Klaust írnám ki undorító egy nyálgép.



2 4

delena 20205.869403164037 képe
Hozzászólások: 181
Hely: MAGYAR

1 0 delena 20205.869403164037 ezt a véleményt írta 2014-10-23 00:00-kor:

klaus foreverXD

1 0

Dubfire2008 képe
Hozzászólások: 132
Hely: Magyarország

0 0 Dubfire2008 ezt a véleményt írta 2014-10-04 00:00-kor:

Originals 2 évad az mikor lesz tudja valaki?



0 0

anolin képe
Hozzászólások: 1311
Hely: Ausztria

0 0 anolin ezt a véleményt írta 2014-10-04 00:00-kor:

Az IMDB szerint, 2 napot kell aludni! Smile  

0 0

Ria34 képe
Hozzászólások: 2
Hely: Balatonfüred

0 0 Ria34 ezt a véleményt írta 2014-10-06 00:00-kor:

Ma kezdődik a 2.évad ha jól tudom :D

0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 1 az a baj ezt a véleményt írta 2014-10-04 00:00-kor:

Mooshare, Vidzi, Videomega ep1`CC` - linkekenél én lecseréltem a feliratot a Hivatalos fordításra!
Megjegyzem, h az indavideóra nem az lett égetve, hanem egy hobbifordítás! Azt nem én küldtem be...



0 1

anolin képe
Hozzászólások: 1311
Hely: Ausztria

2 0 anolin ezt a véleményt írta 2014-10-04 00:00-kor:

A 6. évad a *movreel HD* is! Hivatalos fordításban, kiváló minőségben!

2 0

Ria34 képe
Hozzászólások: 2
Hely: Balatonfüred

0 0 Ria34 ezt a véleményt írta 2014-10-03 00:00-kor:

Már nagyon vártam az újévadot !!!Cool



0 0

Nóci17 képe
Hozzászólások: 3
Hely: Ukrajna

1 4 Nóci17 ezt a véleményt írta 2014-10-03 00:00-kor:

Mikor lesz a magyar felirattal???????? LaughingEmbarassed



1 4


Kövess minket a facebookon!
Részletes Kereső


A funkció használatához be kell jelentkezned!

×
kk