The Magicians (2015) : 1. évad online teljes film magyarul


  • The Magicians

A Syfy egyik 2016-os premierje a Lev Grossman regénye alapján.
Könyves tartalom: A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret , a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.
[Fordítók: Mor Tuadh & pinty]


Felhasználói értékelés:

9,1 pont / 15 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    James L. Conway
    Scott Smith
    Mike Cahill
    Guy Norman Bee
    Joshua Butler
    Bill Eagles
    Jan Eliasberg
    John Scott
  • Színészek:

    Jason Ralph
    Arjun Gupta
    Stella Maeve
    Olivia Taylor Dudley
    Hale Appleman
    Summer Bishil
    Jade Tailor

 

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

szabi1979 képe
Hozzászólások: 2099
Hely: Erdőkertes, Magyarország

0 0 szabi1979 ezt a véleményt írta 2017-09-07 18:22-kor:

Magyar premier - AXN Now: ősz A varázslók (The Magicians) 1. évad



0 0

anolin képe
Hozzászólások: 1680
Hely: BP.

0 0 anolin ezt a véleményt írta 2016-09-07 16:47-kor:

Az ep.130. letölthető PACK, benne mind a tizenhárom résszel. HD-720p.



0 0

 képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

0 0 ezt a véleményt írta 2016-08-23 02:17-kor:

Elnézést, hogy kétszer írtam ki de előszőr azt írta ki, hogy nem jó a kód! Beléptem előről de így már az előzőt is berakta! < -- So Sorry!!! 



0 0

 képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

1 0 ezt a véleményt írta 2016-08-23 02:06-kor:

A Magicians II. évada sajnos csak 2017 - ben jön!!! < --  :-( 



1 0

 képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

0 0 ezt a véleményt írta 2016-08-23 02:03-kor:

A Magicians II. évada csak 2017. tavasszal lesz látható az USA - ban!!!  :-(  



0 0

titi1962 képe
Hozzászólások: 134
Hely: Magyarország

0 0 titi1962 ezt a véleményt írta 2016-03-02 19:43-kor:

Vége az 1.évadnak?



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-03-03 00:38-kor:

Nem, nincs. :) Az évad 10 részes. Mindig a feliratra várunk.

1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-04-14 22:28-kor:

Akarom mondani 13 részes az évad, vagyis most küldtem be az utolsó részt hobbifordítással, de gondolom észrevettétek, h sorban érkeznek a hivatalos fordítású linkek is a 8. lesz a következő! :)

0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-02-21 22:34-kor:

A 3. rész hivatalos fordítása megérkezett! A Vidzi linktől lefelé és az indavideó, - mint mindenhol - hivatalos ford. (A hobby feliratot nem néztem, fogalmam sincs, h milyen minőségű.)
Sajnos nem tudom, h mi lesz ezentúl a profi fordítással, h ki viszi tovább a feliratok.info-ról a sorozatot, ami azért is érdekelne, mert a Syfy berendelte a The Magicians 2. évadját.



1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

2 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-02-05 00:26-kor:

Megérkezett a 2. rész! :)
De ha jót akartok, akkor szerintem várjátok ki az összes epizódot és utána daráljátok az egészet egyben.
Amúgy heti sorozatról van szó, amihez nem heti rendszerességgel jön a felirat. A 3. rész már 3. napja várakozik nálam, szóval
valószínű nem fognak úgy pörögni hozzá a feliratok, mint szeretnénk, de legalább nagyon jó -habár igencsak elfoglalt- kezekben van a fordítás!  
Én biztos kivárom a végét, azután majd lesz egy "varázslatos" hétvégém amikor ledarálom. :))



2 0

gabo55 képe
Hozzászólások: 45
Hely: Magyarország

0 0 gabo55 ezt a véleményt írta 2016-02-07 09:47-kor:

:)

0 0

gabo55 képe
Hozzászólások: 45
Hely: Magyarország

1 0 gabo55 ezt a véleményt írta 2016-01-29 11:16-kor:

Jó volt az első rész! Várom a folytatást! 



1 0

Rebus8888 képe
Hozzászólások: 23
Hely: Budapest

1 0 Rebus8888 ezt a véleményt írta 2016-01-27 21:02-kor:

Mikor jon a folytatas?



1 0

garykata képe
Hozzászólások: 207
Hely: Magyar

2 0 garykata ezt a véleményt írta 2016-01-09 19:23-kor:

Szerintem jó lesz :)



2 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

4 0 az a baj ezt a véleményt írta 2015-12-27 13:11-kor:

A folytatás január 15-én érkezik, ez csak amolyan előpremieres pilot volt.



4 0

ferike0909 képe
Hozzászólások: 53
Hely:

1 0 ferike0909 ezt a véleményt írta 2016-01-02 01:04-kor:

Nagyon jónak indul :D köszi a fáradságot és feltöltést :) 

1 0

ferike0909 képe
Hozzászólások: 53
Hely:

1 0 ferike0909 ezt a véleményt írta 2016-01-19 23:33-kor:

Jól indul és remélem ilyen is marad! :o Köszi a megosztást! 

1 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

2 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-01-20 23:14-kor:

Jan. 25-öt akartam írni, csak most látom, h melléütöttem, elnézést! :)

2 0


Kövess minket a facebookon!
Részletes Kereső




A funkció használatához be kell jelentkezned!

×