ingyenes webstatisztika
Terror (2018) : 1. évad online sorozat- Mozicsillag

Terror (2018) : 1. évad online teljes film magyarul


  • Terror

Az AMC 2016. márciusában rendelte be sorozatnak a Hyperion-os Dan Simmons könyvéből a The Terror című antológiát, részben történelmi dráma, részben pedig horrorsorozat, amelyben a történelmi tények igencsak ijesztő, de kitalált dolgokkal keverednek. A sorozat egy 1845-ös tengeri expedíció története, mely során két nagy hajó és azok 129 fős legénysége tűnt el nyomtalanul örökre. A célpontjuk az ún. Északnyugati átjáró volt, mely az Atlanti-óceán északi részét köti össze Jeges-tengeren át a Csendes-óceánnal Kanadától északra  - az Északnyugati átjárót kutató tengeri expedíciót rejtélyes ragadozó támadja meg...
(A valóságban ezt először az 1850-es években fedezték fel, azonban áthajózni rajta csak fél évszázaddal később sikerült.)

A készítők terve az volt, hogy a sorozatot olyan helyszínen forgassák, mely hasonlít a Föld leghidegebb tájára, azonban ezt úgy kellett megvalósítaniuk, hogy közben a felszereléseiket ne tegyék tönkre, így végül egy budapesti stúdióban került sor a forgatásra, többek között azért, mert az 1845-ös északi sarkkör, már nem létezik olyan formában, mint annak idején. 
Készítő: David Kajganich, showrunner: Soo Hugh, executive producer: Ridley Scott. 

Premier: Márc. 26-án, és itthon három nappal később (csütörtökön) érkezik szinkronnal az AMC-re.


Felhasználói értékelés:

8,1 pont / 10 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Tim Mielants
    Edward Berger
    Sergio Mimica-Gezzan
  • Színészek:

    Jared Harris
    Ciarán Hinds
    Tobias Menzies
    Paul Ready
    Adam Nagaitis
    Ian Hart
    Nive Nielsen
    Chris Corrigan
    Christos Lawton
    Matthew McNulty
    Sebastian Armesto
    Edward Ashley
    Jack Colgrave Hirst
    Mikey Collins
    Kevin Guthrie
    Aaron Jeffcoate
    David Walmsley
    Guy Faulkner
    Liam Garrigan
    Declan Hannigan…

Vikta Hobby Horse
Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

keszter22 képe
Hozzászólások: 154
Hely: magyarország

0 1 keszter22 ezt a véleményt írta 2023-07-21 12:52-kor:

Borzalmas sorozat. Nekem nem tetszett. Van 2. évad is de annak már neki sem mertem állni
 



0 1

Lexa081022 képe
Hozzászólások: 17
Hely: Budapest

0 0 Lexa081022 ezt a véleményt írta 2018-04-07 14:01-kor:

A 4. és 5. részek angol feliratosak! 



0 0


Részletes Kereső




A funkció használatához be kell jelentkezned!

×