Grabbers (2012) online film adatlap


  • Grabbers

Történetünk egy kis ír szigeten játszódik, amelyet nem meglepő módon körös-körül víz határol és egy apró kis városka is helyet foglal rajta. A lakók többnyire idősek, a halászatból próbálnak megélni és nem mellesleg marhára szeretnek a pohár fenekére nézni, hiszen ennél sokkal jobb szabadidős tevékenységre egyébként se számíthatnak a környéken. A településen dolgozó rendőr is inkább alkohol párát fújtat, mint, hogy a békét őrizné, de egy ilyen helyen egyébként sem történik semmi rossz. Hősünk életét mondjuk egy picit felkavarja, amikor pár hétre helyettesként egy fiatal és pedáns rendőrlány érkezik a városba, aki meglehetősen kilóg a helyiek sorából, de legalább csinos. Ez még nem is volna nagy baj, de a lány érkezésével együtt - de persze attól függetlenül - egy gusztustalan földönkívüli szörny is felüti a fejét, aki nyomban szaporodni próbál, hogy mielőbb átvegye terület fennhatóságát. Gonoszunk elég nagy és meglehetősen rohadék is, valamint túl sok gyengéje nincs, bár a boldogsághoz vízre és vérre van szüksége, előbbi az élettere, utóbbi a tápanyaga. A helyiek pedig meglehetősen nagy slamasztikába keverednek, amikor egy nagyobb vihar elvágja őket a külvilágtól, az esőzések miatt pedig a lény a szárazföldön is tud érvényesülni. Ám a leleményes városlakók gyorsan kitapasztalják, hogy ha sokat isznak és a véralkohol szintjük az egekbe szökik, akkor a szörnyek nem igazán próbálják őket megcsapolni. Így hát elkezdődik az ivászat, amely talán megoldást jelenthet a problémára, de azért megnyugodhatunk a dolog nem ilyen egyszerű.. (leírás forrása : talesfromtheblog.blog.hu , Szerző : Csabi87)


Felhasználói értékelés:

8,3 pont / 17 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Jon Wright
  • Színészek:

    Richard Coyle, Ruth Bradley, Russell Tovey és még sokan mások

 

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

andika8-13 képe
Hozzászólások: 16
Hely: Nyírbátor, Magyarország

0 0 andika8-13 ezt a véleményt írta 2018-08-02 15:59-kor:

Végre egy igazán jó horror-vígjáték! Vicces és eredeti, nem az az unalomig ismételt, elcsépelt, klisékkel teletűzdelt valami, amiket az amcsik szoktak alkotni. Tetszik, hogy az írek "megőrizték" a hírnevüket, ami az ivászatot illeti és csináltak belőle egy jó kis filmet. 10-ből 9 pontot adok rá.



0 0

Respect82 képe
Hozzászólások: 528
Hely: Magyarország

0 0 Respect82 ezt a véleményt írta 2016-08-21 21:25-kor:

Szerintem, ez a film egy pokoli jó szórakozás! Komolyan mondom nem emlékszek rá hogy mikor láttam ilyen vicces filmet! A történet is nagyon jó, igazi abszúrd humor jellemzi a filmet, ami még annyira nem is lenne meglepő a horror-komédia műfaján belül, de ez a film még rohadt jól is néz ki! Gondolok is a festői tájakra, a kis költségvetésű /4 millió fontból készült/ trükkökre, vagy a hihetetlen jól eltalált szereplőkre! Az is tetszett nekem hogy a filmet belengi a 80-as évek sci-fi horror filmjeire jellemző szörnyes hangulat! Az is jó volt hogy a film nem akar többnek látszani mint ami, egy izig vérig szórakoztató humoros szörnyfilm! Külön öröm volt azt is látni hogy sok embernek ha eszükbe jutnak az Írek, valahogy mindig összekapcsolják a rengeteg piával és mivel a filmet Írek készítették, ezért ez lehet egy amolyan görbe tükör is a piás ír sztereotípiák felé! Tartottam attól is hogy a film sajnos felíratos, hogy a poénok nem fognak úgy ülni mintha szinkronos lenne, nos azt kell hogy mondjam a film feliratosan is nagyon élvezhető! Nálam a film a maga műfaján belül 10/10-es, köszönet a feltöltő és fordító munkájáért! Szép napot mindenkinek! 



0 0

Bruknerz képe
Hozzászólások: 202
Hely: barcika

1 0 Bruknerz ezt a véleményt írta 2014-01-10 00:00-kor:

Laughing horror valóban Laughing amennyit isznak a kocsmában az horrorisztikus mennyiség. 10/8 Nevetni és félni is lehet a film alatt, az izgalmas részek a hab a tortán



1 0

Death képe
Hozzászólások: 25
Hely: Magyarország

0 0 Death ezt a véleményt írta 2013-03-15 00:00-kor:

Rémesen jó!



0 0

mrjones4444 képe
Hozzászólások: 598
Hely: Budapest

0 0 mrjones4444 ezt a véleményt írta 2013-03-03 00:00-kor:

Köszi a feltöltést!
:)
Nagyon tetszett!
:)



0 0

erikaa. képe
Hozzászólások: 43
Hely: Magyarország

0 0 erikaa. ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

ha akartok nevetni,nézétek meg,nagyon jó!



0 0

Felhő atlasz képe
Hozzászólások: 321
Hely: Magyarország

0 0 Felhő atlasz ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

Bocsi a kérdésért de nem értem mit jelent az hogy "Égetett felirattal".?!



0 0

kabalababa00 képe
Hozzászólások: 69
Hely: Hungary

0 0 kabalababa00 ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

A Vidtonál és a videomeganál (zixsharenél is) lehet feltöltés után, vagy alatt mellérendelni a feliratot. Kattints a Vidtora és nézd meg, milyen a hozzáadott felirat, mondjuk a Hurt c. filmnél. Akkor már látni fogod, h mi a különbség!Smile



0 0

A Kutyafáját képe
Hozzászólások: 431
Hely:

0 0 A Kutyafáját ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

Szia Felhőatlasz ! Ez azt jelenti Vidto-nál ,hogy nem hozzáadott felirattal van hanem rá van égetve a rls-re...a többi tárhelyen meg nincs ilyen lehetőség így a többi tárhelyre csak égetett felirattal lehet feltölteni a filmet + azért is jelzem külön mert amikor vidto tárhely felkerült akkor eleinte éltünk a lehetőséggel ,hogy csak felirat nélkül töltöttük fel a filmet és utólag lett hozzáadva a feliratot fájl ,de mivel egy idő után sok panasz jött ,hogy nem jelenik meg a felirat így a "megnyugtatás" végett van jelezve a dolog... Remélem így már érthető Wink De amennyiben továbbra is van kérdésed csak jelezd nyugodtan



0 0

Felhő atlasz képe
Hozzászólások: 321
Hely: Magyarország

0 0 Felhő atlasz ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

Így már értem!:D. Köszi nagyon a gyorsválaszt!



0 0

Felhő atlasz képe
Hozzászólások: 321
Hely: Magyarország

0 0 Felhő atlasz ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

Amúgy most fejeztem be a filmet.. Hát szó se róla, nagyon jó volt:D. Volt története, volt benne némi "horror" és volt benne vicc is, mellesleg jót is röhögtem pár jelenetnél... :D. 10/10 :PPPPPPPPPPPPPPPP ( szeretek `full` pontot adni filmekre Wink ) Köszi a feltöltést!:D



0 0

HelloSunshine képe
Hozzászólások: 1122
Hely: Hungary

0 0 HelloSunshine ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

Szia! "Csaposizék" ez jó! XDD Most látok előx VideoZED-et flash alapon! 1előre nagyon lassan tölt, viszont szép a kép.



0 0

A Kutyafáját képe
Hozzászólások: 431
Hely:

0 0 A Kutyafáját ezt a véleményt írta 2013-02-23 00:00-kor:

Szia Sasori ! Elvileg csáposizék csak ugye ha ékezettel írnám akkor azok a betűk nem jelennének meg ..eredeti címet meg direkt ne írok  mert ezzel is "maszkolom" a feltöltést :D



0 0


Kövess minket a facebookon!
Részletes Kereső



A funkció használatához be kell jelentkezned!

×